Mindannyian számtalanszor találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy a saját magunkba vetett bizalmunk ellenére is meglepődünk, ha a kódunk működik. Lelkiismeretes szakember lévén rengeteg álmatlan éjszakát okoztak a kérdesek:
Mit csináltam most jól?
Miért szeretnek engem a kollégáim?
Miért nem okoznak nekem nehézseget ezek a feladatok?
Eme kérdesek válaszainak kutatása sokkal messzebbre nyúlik a történelemben, mint azt képzelnénk. A XXI. század derekán is komoly fejtörést okozó egzakt válasz keresése valószínűleg a közeljövőben véget érhet.
De hogyan is jutunk el ezekhez a válaszokhoz? Mennyire kell mélyre ásni a történelem hátsóudvarának sóval égetett sötét kertjében a megértésig? Milyen rejtélyek várnak bennünket a korántsem veszélytelen kutatás közben? Mikor lesz vége ennek a teljesen feleslegesen hosszú és túlfogalmazott bevezetőnek?
…Most!
…És az egész egy hibás kóddal kezdődött.
A nulladik keresztes hadművelet
Az írásos fejlegyzésekből kimaradt hadjárat indoka VII. Gergely pápa bíborosaihoz intézett Kr.u. 1075-ben kelt levele, melynek lezáró mondata:
[…] és engem nem érdekel, ki cseszte el, delutánra ki kell javítani, mert holnap van a deadline!
(VII. Gergely pápa, project-owner)
A titokban előkészített hadjáratnak egyetlen célja volt: feltárni és eliminálni a hibát. Hogy ne kerüljön napvilágra, a pápa megszervezett egy álháborút a Szentföld, vagyis Jeruzsálem visszafoglalásáért. VII. Gergely furfangjáról árulkodik a korántsem véletlen helyválasztás. Jeruzsálem ugyanis az „árus jelmez” anagrammája, ami a hadművelet módjára utal: a pápai katonák magukat kufároknak álcázva észrevétlenül jutottak be Egyiptom területére.
A küldetés 1099-re hozta meg a várva várt eredményt, amikor Abu-Szir mellett levő barlangban a katonák végre felfedezték a hibás töredéket. Az akkor regnáló II. Orbán pápa igyekezett lezárni az álháborút és minden erőforrását az egyiptomi város felé irányította. Több grafikussal másoltatta le és vitette Rómába a kódot személyes áttekintésre.
(Abu-Szir hibás iteraciójáról készült kódmásolat)
A Vatikán levéltára szerint a hetekig tartó szüntelen review-t követően következőkeppen szólt II. Orbán:
Komolyan ennyi volt csak a hiba és mi eddig nem vettük észre?! Hát én meghalok!
Szavát jó keresztényként betartva, másfél órával később 1099. július 29-én meghalt.
Nem derült ki, min akadt meg a szeme, bíborosai pedig érezték, hogy a további kutatás veszélyes lehet, ennek okán 1113-ban hosszú időre elzárták Málta szigetén és csak a legtapasztaltabb szakembereknek engedték a további review-kat.
A szigorítást a XIV. század közepén vegül VI. Ince pápa oldotta fel egyik bíborosának „Ince tele a pince” szóviccét hallva, akire bosszúból ráosztotta az egész feladatot.
(A bosszús VI. Ince pápa átadja az SSH kulcsot és a projekt dokumentációját a visszakozó bíborosnak.)
A hibás iteráció – amire a XIV. századtól röviden "hiERRORglifa" néven hivatkoznak – magában rejt egy különös együttállást, ami nem csak a laikus szemnek, de még a hozzáértő mesterembereknek sem tűnt fel egészen a XVI. század első feléig.
Da Vinci Sárospatak mellett is élt?
A szigorítás feloldása után kezdett körvonalazódni az akkori emberek mélyen lesújtó hozzáállása: „Ez nem az én problémám, miért kellene nekem foglalkoznom vele?” Akik mégis hozzáfogtak a rejtély kulcsának kereséséhez, rendszerint elakadtak, gyakran már a kód olvasásakor: „Ülő emberek. Háromfejű hattyú. Leveses kanál. Ki ír ilyet?”
Leonardo da Vinci azon kevés emberek közé tartozik, akik nem adták fel az első bukásnál és kitartóan keresték a kód mögött rejtőző titkot. Fiatal diákként találkozott először a hiERRORglifával, tanulmányai befejezése után ideje nagy részét az azzal kapcsolatos kutatásba fektette.
Miután sikertelenül járta végig elődei útját, egy akkor új szemszögből közelített: Az ezotériát kérte segítségül. Jósok, halottlátók és okkult társaságok segítségével dolgozott tovább.
További egy év eredménytelenséget követően úgy döntött, maga is aktív résztvevője lesz a szeánszoknak, ellenőrzött körülmények között megissza a főzeteket, meditál, és várja a látomást. Az italok mellékhatásai visszatérő álmokat hoztak egy sámánisztikus figuráról, aki álmában hívta őt: „Gyere őrült! Gyere őrült!” Eme álom segítségevel jutott el ahhoz az emberhez, aki alapjaiban változtatta meg a kód értelmezését.
Mi van a kör közepén?
Sáros-Pataki Attila zempléni látó munkássága haláláig csak kevés emberhez jutott el kortása, Nostradamus nagy népszerűségnek örvendő jóslatai miatt. Vízióit a teljesség igénye nélkül jegyezték le, megfelelő fordítások sem készültek.
Da Vinci-t szerencsére ez sem állította meg abban, hogy felkeresse az álmában megjelenő sámán egykori lakhelyét. Többször utazott a Zemplénbe, kutatási során jó viszonyt ápolt a helyi magyar lakossággal, akik az elején azt hitték, Leonardo beszédhibájából kifolyólag töri a nyelvüket. (Érdekesség, hogy a Sárospatak melletti települést később az itáliai polihisztor tiszteletére keresztelték át Somogyszentbikkről Bodrogolaszira.)
Zempléni kutatása során bukkant rá Attila egyik lejegyzett látomására:
(kép: A zempléni látó álmodik egy világot magának (1894) | festő: Benczúr Gyula)
És látám és ímé egy kör közepén állék, s álltomban köröttem barátságban jók és barátságban rosszak vala.
A vízió többszöri hangos felolvasása után da Vincinek eszébe jutott, hogy Abu-Szir kódján csupán egy, rejtélyesen kezével az ég felé nyúló alak szerepel („…egy kör közepén ÁLLÉK…”). Leonardo azonnal tudta, hogy ez nem lehet véletlen. Ez ki is derül jegyzetéből:
Ez nem lehet véletlen!
(Leonardo di Caprio da Vinci)
Azonnal rajzolni kezdett, keresvén az alak köré rajzolható kör pontos rádiuszát.
A meghatározatlan sugárban rajzolt körök közül egyetlen egy volt, mely nagyjából megfelelt a sámán látomásának. Ezt követően próbaképpen szelektálta a negatív, illetve pozitív alakzatokat mint róka, madár, másféle madár és vizet kiöntő asszony. Ha egymás mellé helyezzük egy korábbi munkájával, a Vitruvius-tanulmánnyal, döbbenetes hasonlóságot vehetünk eszre. Csupán véletlen egybeesés lenne, vagy valami több is áll az egyezés mögött?
Da Vinci olyan közel állt a kód megoldásához, ahogy előtte még soha senki, viszont az áttöréshez a kor számítógépeinek alacsony számítási kapacitása közel sem volt elég. Leonardo hagyatékát és céljait képviseli a halála előtt alapított Dél-Itáliai Kód Közösség Hűséges Egylete (DIKKHE), egy zárt és rejtőző társaság, akik életüket tették fel a polihisztor munkájának befejezésére. Képviselői általában kevésbé ismert emberek úgy, mint napjainkban:
- Banvölgyiné Kemenes Annamária bolti eladó (Kondásnémeti)
- Fodorodszki Tibor Elemér testnevelés tanár (Üstökfüles)
- Kolozsvári Kálmán kolozsvári lakos (Kolozsvár)
A XX. század és a Sajátgép-felismerés
A társaság tagjai a modern időkben sem voltak tétlenek, a közelgő technológiai robbanást már érezni lehetett a levegőben. Egyre hatékonyabb eszközökkel kerültek egyre közelebb a majdnem 1000 éves kérdéshez: Miért nem megy ez a s**r?
Hugo Abendessen (osztrák rendszergazda, állandó DIKKHE tag) a két világháború közötti munkássága nagy részét töltötte ki a kód tanulmányozása.
Szűk társaságának egyik tagja, aki csak hobbi szinten foglalkozott a rejtélyes kóddal, állította, hogy sikerült lefuttatnia hiba nélkül a töredéket. Abendessen szkeptikus ember lévén a saját szemével, saját gépén szerette volna látni az eredményt, így megkérte barátját, mutassa meg neki a sikeres futtatás pontos folyamatát. Itt aztán kibújt a szög a zsákból. Több óra sikertelen próbálkozás után sem bírta rávenni a korabeli masinát a kód futtatására. A barát a következő, mára már legendássá vált mondattal reagálta le a esetet: "Ja, naturlich, aber ich habe keine SevenUp." Ami annyi tesz:
Pedig ez az én gépemen működött.
A képen: H. Frühstück, A. B. Mittagessen, H. Abendessen, N. Pausenbrot mit Marmelade
Abendessen (sárga ingben) barátaival Abu-Szir kódját vizsgálja
Abendessen egyertelműen látta, mi is történt. Barátai csupán kifogást kerestek. Később így írt az esetről.
„Amikor megkérdeztem őket, milyennek látták a kódot, nem kaptam egyenes válaszokat. folyamatosan kitértek, egymásra mutattak és úgy látszott, meg sem értették miről van szó. Hivatkoztak arra, hogy ezt előttük sem oldotta meg senki, miért tudnák pont ők? Mivel lennének ők többek? Miért nem kerdezzük meg azt, aki írta? Ekkor jöttem csak rá…
Magam sem vetettem egyetlen egy pillantást sem a kódra. A kódra, ami már ki tudja mióta kijavítatlanul várja, hogy egyátalán ránézzen valaki. Azért nem vették észre elődeim sem a nyilvánvalót, amiért én sem. Eleve kétségek között vettem át és mielőtt egyetlen betűt is láttam volna belőle, a fejemben már a hibákat kerestem.
Mindenki mítoszokkal volt elfoglalva és hogy miért nem lehetett megoldani. Még a törtenelmet is képesek voltak a saját fantáziáik mentén megváltoztatni azért, hogy igazolják magukat. Hitelesnek tűnő történetek, hamis alátámasztások és puszta véletlen egybeesések. Ezek engem is megvezettek. De végül döntöttem. Egy éjjel elővettem a kódot, megtettem azt, amit előttem nem tettek meg: Ránéztem a szememmel.”
Abendessen hagyatéka
Hugo Abendessen felismerése alapjaiban változtatta meg a szemléletmódomat. A probléma megoldásának kulcsa nem a szakértelem, hanem a hozzáállásunk. Ugyanazzal az alázattal kell dolgoznunk más kódjával akkor is, ha az jó és akkor is, ha kívánni valókat hagy maga után.
És mik is a válaszok?
- Mit csináltam most jól?
Mert nem picsogtam, hogy más kódjával kell dolgoznom még akkor sem, ha azt dokumentálatlanul vettem át. - Miért szeretnek engem a kollégáim?
Mert nem keresek kifogásokat, amikor valaki egy legacy kód áttekintésében és javításában kér segítséget tőlem. - Miért nem okoznak nekem nehézseget ezek a feladatok?
Mert az időm nagy részét a feladatok megoldására fordítom és nem a kód minőségének becsmérlésére.
Megosztom
Tweetelem
Megosztom
Hozzászólások