Simple and Usable

„Öreg vagyok én már ehhez…” – hangzik el az ismerős mondat. Én számos alkalommal hallottam már ezt a szösszenetet szüleimtől, nagyszüleimtől, amikor egy új technikai dologgal kellett „megküzdeniük”. Mondjuk mikor először vették kezükbe a televízió vagy DVD lejátszó távirányítóját. De még nekem is sokszor gondot okoznak az efféle eszközök, pedig nem mondhatnám, hogy huszonévesen le lennék maradva. Ugyanígy van ez a mobil és webes alkalmazásokkal kapcsolatban is. Ott van például az online adózás, vagy az online vásárlás és még sorolhatnám, ahol sokszor indokolatlanul bonyolultak az egyes folyamatok, hiszen egy kis tervezéssel áthidalhatóak lennének ezek az intermezzók és nem okoznának megannyi fejtörést.

Kolboid kollégámnak köszönhetően akadt kezembe Giles Colborne Simple and Usable című könyve, mely lépésről lépésre mutatja be, miként lehet az amúgy túlkomplikált dolgokat leegyszerűsíteni és illeszthetővé tenni a hétköznapi emberek életébe.

Kezdd el!

Az első teendőd legyen az, hogy saját magad számára pontosan meghatározod, mi a célja annak a valaminek, amit el akarsz készíteni. Erre azért van szükséged, hogy sose térj le az utadról, és mindig a lényegre koncentrálva sallangmentesen csak a legfontosabb elemeket építsd bele a termékedbe. Ha egy kisebb dolog elkészítése a célod, mondjuk egyetlen egy oldal egy nagyobb website-on belül, akkor ennyi elegendő is lehet a folytatáshoz. Ha viszont egy monumentálisabb cél lebeg a szemed előtt, akkor már szükséges, hogy bevond a megfelelő célközönséget, azokat, akik majd ténylegesen használni fogják a terméked.

Már megint a felhasználók

Azon túl, hogy megvan a célközönséged, érdemes őket 3 csoportra osztanod és az igényeiket is 3 féle fontossági sorrendben kezelned.

Általános felhasználók (mainstreamers)

Ez legyen az első számú csoport, akikre alapozol. Ők azok a tipikus „Csak azért használom a telefonom, hogy végezhessem a munkám” emberkék. Nekik nincsenek feltétlenül olyan előismereteik az adott szegmenssel kapcsolatban, mint mondjuk egy szakértő felhasználónak, így ha ezek az emberek gond nélkül el tudnak lavírozni az alkalmazásodban, akkor bárki.

Alkalmazkodó felhasználók (willing adopters)

A második, közepesen fontos csoport az „alkalmazkodóké”. Ide tartoznak azok az emberek, akik valószínű, hogy már használtak a tiédhez hasonló terméket vagy szolgáltatást, így hajlamosak alkalmazkodni egy hasonszőrű dologhoz.

Szakértő felhasználók (experts)

A harmadik és most a legkevésbé fontos csoport pedig a „szakértők” csoportja. Ők tipikusan azon emberek közé tartoznak, akiknek nem okoz különösebb fejtörést, ha új dolgokat kell használatba venniük, sőt még szeretik is felfedezni azt.

Miután már pontosan tisztában vagy azzal, hogy kik is lesznek a felhasználóid, ki kell menned terepre és megfigyelni őket a természetes közegükben, majd fel kell tenned magadnak a következő kérdést: Mit csinál a felhasználó? Ezzel a kérdéssel olyan dolgokra derülhet fény, melyek kihagyásával nagyban csökkenhet a terméked által nyújtott felhasználói élmény. Mondjuk vegyük példának a videókamerákat. Ugye arra gondol mindenki, hogy az emberek videókat akarnak rögzíteni vele, így erre hegyezik ki őket. Aha, csak az már ki szokott maradni, hogy azon túl hogy ez megtörténik, meg is akarják osztani az eredményt.

Rendszerezz!

Valószínű, hogy mire eljutsz erre a pontra, már van egy szép kis feature listád számos ponttal. Ahhoz, hogy a terméked ne valami labirintus legyen, először is priorizálnod kell az egyes elemeket, azaz előre venni a legfontosabbakat, még hátrébb a kevésbé fontosakat. Ezután ki kell alakítanod, hogy mely funkciókat fogod kiemelni és melyeket fogod hátrébb helyezni, illetve elrejteni, netán törölni a listádról. Ebben a feladatban 4 módszer segíthet neked a megvalósításban. A módszerek bevetésekor, a korábban kitűzött céljaid és a felhasználóid dolgai mindig legyenek szem előtt.

Eltávolítás (ezekre nincs szükség)

Azokat a funkciókat, melyek fölöslegesek egyszerűen csak távolítsd el, hogy ne foglaljanak okvetlenül helyet és ezzel együtt ne tegyék átláthatatlanná, bonyolulttá a felületet. A döntés sosem egyszerű, így óvatosnak kell lenned. Ha bizonytalan vagy, tedd fel magadnak az alábbi kérdést: Miért kellene megtartani?

Átrendezés (ezekre szükség van)

A módszer lényege, hogy a logikailag összetartozó funkciókat csoportokba rendezd, az így kialakult halmazokat pedig a felületen is jól elkülöníthető modulokká csoportosíthatod. Ezzel sokkal átláthatóbbá teheted a felületet, hiszen ha az összetartozó dolgok egymás mellett vannak, akkor a felhasználóknak nem kell össze-vissza keresgélniük azokat. Az, hogy milyen csoportokat hozz létre, és hogy azokba milyen elemek kerüljenek, nagyrészt a felhasználók viselkedésén múlik, azaz Mit szeretne csinálni?, és Milyen sorrendben? Érdemes továbbá odafigyelned, hogy egy csoportban összesen 4±1 elem kapjon helyet, ugyanis az ember rövidtávú memóriája ennyi elemet képes elraktározni egyszerre.

Elrejtés (ezekre szükség lehet)

A lényeg abban rejlik, hogy elrejted azokat a funkciókat, melyek elvonják az általános (mainstream) felhasználók figyelmét. Arra azonban figyelned kell, hogy az elrejtésnek ne az legyen az eredménye, hogy soha senki nem fogja megtalálni ezeket a funkciókat!

Áthelyezés (hogy mi?)

Ez a módszer a kakukktojás. Arról van itt szó, hogy például egy DVD lejátszó távirányítóján nem tudod közvetlen beállítani, hogy mely időpontban szeretnéd, hogy elinduljon a rögzítése egy adott TV csatornának, viszont egy gombnyomásra behozhatod a televízión megjelenő menüjét, ahol már gond nélkül megteheted azt. Ennek a módszernek a használata előtt érdemes megnézned, hogy milyen eszközöket, mikor és miért használ a felhasználó. Összeírni az adott eszközök tulajdonságait, funkcióit, majd ezek után lehet biztonságban tervezni vele.

Végszó

Természetesen a „De biztos, hogy jó?” szabály itt is érvényes, így amikor csak lehet, tesztelj a valós felhasználókkal és szerezz be tőlük minél több visszajelzést, hiszen sose feledd, értük dolgozol!