‘91-ben, pont a 11. születésnapomon találkoztam először 1968-al. A mai napig emlékszem, amikor Carl Lewis és Mike Powell egy 23 éves rekord felett ültek tort, és tolták odébb az emberiség határát 5 centivel.
1968
A 20. század egyik legjelentősebb éve, amikor a „globális falu” történelmileg, társadalmilag, politikailag, popkulturálisan megrázza magát, és a mai napig ható változások alapjait fekteti le.
Ez volt az év, amikor a prágai tavasz kísérletett tett az emberarcú szocializmus kialakítására, míg szerte a világban, diáklázadások nyomán, a konzervatív tekintélyelvűséget kérdőjelezték meg.
Amerikában a vietnámi háború elleni tiltakozás kulturális szinten is megjelenik. Bemutatják a Hairt a Broadwayn, a zombik pedig Romeronak köszönhetően napjainkig tartó társadalomkritikusként jelennek meg, olykor Az egydimenziós ember metaforájaként.
A Majmok bolygója ebben az évben reflektál az atomfegyverektől való félelmeinkre, míg Dave Bowmannal együtt rájöttünk, hogy az élet csak egy szimuláció, amiben a mesterséges intelligencia nem mindig a barátunk.
Ebben az évben lesz merénylet áldozata Martin Luther King polgárjogi aktivista és Robert F. Kennedy szenátor is, márciusban pedig Jurij Gagarin szenved halálos balesetet.
Ha már űrhajózás és tervezőgrafika. Tudod mi köti össze a náci Németországot, Stanley Kubrickot, a NASA-t és a moszkvai olimpiát?
A Futura. A betűtípus, ami a ‘60-as években épp második virágzásást éli, a kor tervezőgrafikusainak és művészeinek is köszönhetően, a NASA pedig ezt a betűtípust használja az Apolló programjához. Így történhetett, hogy ez a „kiemelkedően német betűtípus” lett az első betűtípus a Holdon, és ennek cirillre fordított változata pedig a moszkvai olimpia hivatalos betűje is.
És az olimpia. Mielőtt rátérnénk az 1968-ban, Mexikóvárosban megrendezésre kerülő XIX. Nyári olimpiai játékokra, még ugorjunk vissza két évet.
Mexikóváros
Két évvel korábban, 1966-ban a mexikói olimpiai bizottság Pedro Ramírez Vázquez –nemzetközileg elismert építész – vezetésével, versenyt ír ki az olimpia arculatára. A megelőző évtizedekben gyorsan iparosodott és urbanizált Mexikóváros méreteit tekintve ekkorra már világvárossá nőtte ki magát. A szervezők elvárása volt, hogy az olimpia összképe hűen tükrözze a „mexikói csodának” aposztrofált modernizációt és egyben a tradicionális mexikói kultúrát is.
Vázquez a bizottság elnöke, egy amerikai munkája során találkozott az ekkor még csak 29 éves Lance Wyman tervezőgrafikussal, aki szintén jelentkezik a pályázatra. Wyman az alkalmat megragadva, kollegájával Peter Murdoch formatervezővel ‘66 novemberében érkeztek a városba, csak odaútra szóló repülőjeggyel. Mivel mindketten először jártak az országban, egyből belevetették magukat a helyi múzeumokba, hogy megismerjék az ország történelmét. Ekkor fedezték fel maguknak az Azték napkövet, amit az akkor New Yorkban épp népszerű op-arttal ötvözve, mindössze két hét alatt megalkották a modernkori olimpiák egyik legsikeresebb logóját. A bizottság véleménye alapján a logónak sikerül egyidejűleg tükröznie Mexikó kulturális sajátosságát és a nemzetközi trendeket.
És a csíkok elkezdtek terjedni
Itt vége is lehetne az egész történetnek, ám igazából csak itt kezdődött. A nyertes pályázat nyomán mindketten Mexikóba költöznek, Wyman lesz a vezető tervezőgrafikus, míg Murdoch a speciális projektek vezetője. Azonban kinevezésük eleinte kritikus fogadtatásban részesül – felrótták tapasztalatlanságukat és helyi kötődésük hiányát. Ennek ellenére mindketten remekül illettek Vázquez víziójába, aki már korábbi világkiállításokon szerzett tapasztalataiból tudta, hogy milyen szereplőkre lesz szüksége egy egységes arculat megalkotásához. Így építészekből, várostervezőkből, grafikusokból egy fiatal, friss és tehetséges csapatot állított össze.
Wayne az elfogadott logót továbbvezetve egy egyedi betűtípust alkotott, amit később számos formában lehetett újrahasználni. Eduardo Terrazasnak (várostervező) köszönhetően, a Huichol kulturából átemelt élénk színekkel keveredve jelennek meg városszerte a mintázatok, miközben a városlakók is egyre inkább sajátjuknak kezdik tekinteni az olimpiát. ‘67 decemberében pedig a New York Times kritikusa John Canaday némítja el a maradék kételkedőket. A művészettörténész úgy ír Mexico68-ról, mint a kor kiemelkedő tervezéséről, ami képes túllépni a poszterek, hirdetések világán, és egységes arculatként jelenik meg a tudatos tervezésnek köszönhetően.
A funkció és a hagyományok találkozása
A sportágak egyedi piktografikus megjelenése ma már természetes és egyben meghatározó vizuális eleme az olimpiáknak. Ez azonban korántsem volt mindig így – ennek a trendnek az első debütálása éppen a négy évvel korábbi ‘64-es tokiói játékok volt, ahol sportáganként információs piktogramok jelentek meg. Wyman és Terrazas szimbólumrendszerének egyik legfontosabb irányelve az volt, hogy a vizuális kompozíció a látogatók tájékozódását is segítse. Az egyszerű formák hangsúlyozásával a mexikói kultúrára reflektáltak, teli– és változatos színviláguk pedig szintén az ünnepi Mexikót eleveníti meg.
Aki nem beszéli a helyi nyelvet, az pont annyira analfabéta egy idegen országban, mint az, aki egyáltalán nem tud olvasni. Mindnyájan írástudatlanok vagyunk, ha nem értjük, hogyan jelenik meg az információ.
– reagált Wyman azokra a felvetésekre, amik szerint a mexikói irástudatlanság miatt használ inkább priktogrammokat.
Amíg a csapat egyik fele azzal foglalkozott, hogy a tájékozódást segítő színek, ikonok, formák egy egységes vizuális rendszerré álljanak össze, addig Peter Murdoch egy tájékozódást segítő moduláris rendszert tervezett. Alapvetően két elemből épült fel: oszlopokból és keretekből. Az elemek sajátossága, hogy a legtöbb kültéri felületre ráilleszthetőek voltak, így lehetett postaládából, szemetesből útbaigazító táblát, telefonfülkéből információs pontot létrehozni. A Murdoch által tervezett rendszer rugalmassága és sokrétű használhatósága nagy lépés lett az utcai bútorok tervezésének történelmében.
Az olimpia előtt 10 nappal
A játékokra fordított hatalmas költekezés sokak szerint azonban éles kontrasztban állt az átlag mexikóiak életszínvonalával. Nem mindenki érezte át a mexikói csodát, de Wyman sokáig a projekt által teremtett buborékban élt. Ugyan az olimpia előtt pár hónappal diáklázadások kezdődtek, az eleinte Kuba mellett tüntető diákok az olimpia közeledtével a bojkottjára szólították az embereket.
A tüntető diákok átszerkesztették Wyman grafikáit, az arculati elemeket saját plakátjaikon kezdték használni, így lett egyfajta államellenes design is az olimpiára tervezett csomag.
Mexikóváros készen állt a nagy eseményre. Az arculat ereje elsöprő sikert aratott, de ezzel párhuzamosan a tragédia is bekövetkezett: 10 nappal az olimpia előtt, több száz tüntető diákot mészároltak le a rendőrök, ami azóta is véres folt maradt Mexikó történelemben. A szíven szúrt Wyman-galamb képe ikonná vált – melyet a mészárlás után sorra festettek át, emléket állítva az áldozatoknak.
„Békében minden lehetséges”
Fotó: Sergio Rodriguez, CC BY-SA 3.0
A tragédiát követően nemzetközi szinten is felmerült a játékok elhalasztása, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Avery Brundage határozottan elutasította ennek ötletét. Az olimpia fő jelmondata –„Békében minden lehetséges"–, kettős értelmet kapott, amit tovább erősítettek a sporteseményeken történtek.
A 200 méteres síkfutás díjátadóján a győztes, Tommie Smith és a bronzérmes, John Carlos fekete kesztyűs öklüket az ég felé tartva, lehajtott fejjel tiltakoztak a faji megkülönböztetés ellen. A NOB azonnali eltiltással kizárta őket a további versenyzéstől, és hazaküldte a két atlétát.
Vera Caslavská – négy aranyérmet nyerő csehszlovák tornász –, a szovjet csapattal szembeni hátatfordítása, és győzelmének a cseh reformmozgalom elnökének, Dubčeknek tett ajánlása ha eltiltást nem is, de diplomáciai bonyodalmakat okozott.
Utóélete
Az olimpia után Wyman még Mexikóban maradt és a város első metróvonalának egységes infografikáján dolgozott. Wyman és csapata a már a játékok alatt bejáratott vizuális rendszert gondolta tovább és használta az állomások egyedi megjelenésénél. Így alakult ki a mai napig is használatban lévő, főként ikonokra és színekre épülő rendszer, ami annyira sikeres lett, hogy úgy tartják, Mexikóváros metrójában képtelenség eltévedni.
Összességében 1968 nem csak a történelem szempontjából volt vízválasztó, hanem a tervezőgrafika is új szintre lépett, amiben a Vázquez által megálmodott csapatnak jelentős szerepe volt.
A végére pedig a személyes véleményem, ha másnem, a grafika terén 1968 ismét a levegőben lóg. Kíváncsian várom merre fog haladni a vizuális kultúránk, és mennyire lesz hatással egy 50 évvel korábbi irányzat korunkra.
Források:
Megosztom
Tweetelem
Megosztom
Hozzászólások