2018. január 25.

A változtatás varázslata

10 perc olvasási idő

A változtatás varázslata

Régóta foglalkoztat, hogyan lehetne rávenni a környezetemben élőket arra, hogy a napi 8–9 óra munkahelyen eltöltött szakadatlan, székbesüppedős, gerincet nem kímélő ülés után szenteljenek időt a rendszeres testmozgásra. Úgy érzem, már csak a varázslat segíthet.

A „miért nem”-ek mögött általában kifogások és sikertelen próbálkozások sorozata leledzik. A többség az idő és képességei hiányára, a lehetőségek szűkére hivatkozik, valamint kudarc élményre.

Túl fárasztó, nem szimpatikus az edző, egyedül unalmas edzeni stb. és nem keressük tovább a megoldást, megpróbáltuk „pipa” és pont…ülünk tovább.

villanykörték és az első felvillan

Szakadék és józan ész

A sikertelen próbálkozások tövisekkel tűzdelt, forró lávaköves ösvényén nehogy azt gondold: te vagy az első és az egyetlen, akinek nem jön össze ez a rendszeres testmozgás dolog. Azt pedig különösen ne gondold, hogy ez azért van, mert felnőtt korban már nem lehetséges a fejlődés ill. a változás, tanulás.

Nagyjából 30 éve az az elmélet volt elfogadott, hogy a fejlődési fázis a húszas éveink végén alapvetően befejeződik. Aztán a 80-as években kiderült, hogy egyes felnőttek ugyan olyan mértékben és minőségben tudnak fejlődni, mint fiatal korban.
Tehát szellemi képességeink fejlődését ne temessük el a fiatal felnőtt kor befejeztével. Ma már az a nézőpont, hogy az agyunk életünk végéig képes az alkalmazkodásra és ennek az egész változtatási varázslatnak bizony fejben van a mozgatórugója. A felnőttkori fejlődésnek pedig soha nem volt ekkora jelentősége mint manapság.

Mindezek fényében, akkor miért nem tudunk változtatni?

Csak józan ésszel átgondolva: gyakori jelenség, hogy nagyon messze van egymástól az, amit valóban el szeretnénk érni és az, amire ténylegesen képesek vagyunk. Ekkor szembesülünk ezzel a szakadékkal, ami miatt kellemetlenül érezzük magunkat. Végül is ez jó! …a motiváció egyik elindítója ez a döbbenet, kellemetlen érzés is lehet(ne). A következő pillanatban viszont túl nagyot akarunk ugrani, nem érjük el az áhított célt rövid időn belül és ekkor sokan feladják.

Nem közelíteni akarunk a célhoz, hanem azonnal átugrani az egészséges, fitt és aktív túloldalra majd soha többé nem foglalkozni a mozgással, mert az edzettség és az állóképesség örökké tart! (jaj…te kis naív)

Spongya Bob

Egészség

Lejárt lemez? (ha a válaszod igen, akkor te már megint naív vagy)
Akkor lesz az, ha visszasüppedünk a kényelmes fotelbe minden áldott nap és tovább panaszkodunk sajgó és zsibbadt mozgásszerveinkre, amelyek az életmódunk áldozatai lettek. R.I.P.

Egészségi állapotunk megtartása, illetve javítása érdekében a két legfontosabb: egészséges és rendszeres táplálkozás rendszeres testmozgással tűzdelve. Egyiket sem kell bemutatnom ismeritek egymást, max. nincs még meg a szimpátia…meg különben is…játszák itt az elérhetetlent!
A szemetek!

Az egészséges életmódhoz vezető utat felfoghatjuk a K2-nek, amit meg kell másznunk, majd ha felvergődtünk, gyönyörködünk a kilátásban és visszatérünk ugyan oda, ahonnan indultunk…tudod a fotel, meg a „fáj”.

Olvastam egy orvosi kutatásról, amelyből az derült ki, hogy hiába közli a kardiológus a trombózison átesett pácienssel, hogy meg fog halni, ha nem változtat az életmódján (étkezés, mozgás, dohányzás elhagyása), hétből csak egy beteg lesz képes végigvinni a szükséges változtatásokat.

Pedig vitathatatlan, hogy a másik hat is életben akar maradni…

Ülj kevesebbet, sétálj, sportolj!

A helyzet az, hogy most még lehet nem érzed a negatív hatását, de számíthatsz rá: ha így folytatod hamarosan kopogtat. Ehhez értők szerint az ülés a legkártékonyabb testhelyzet, ami lassan, de biztosan rombol. A testünk dinamikus működésre optimalizált, üléskor más izmokkal tartod magad, mint járás közben. Ezek az izmok sajnos képtelenek túl hosszú ideig aktívak lenni, így elkerülhetetlen a görnyedés, ami egy sor probléma elindítója és hiába a sötét jövő nem tesszük meg még a minimális lépéseket sem.

Villanykörték ütköznek, elindul a folyamat, az egymásra hatás

Level 1

Mit értek minimális alatt? Óránként kelj fel a székből, egy pohár víz a konyhában és még a folyadék bevitelt is támogattad. Vannak különféle eszközök pl.: fit labda, ékpárna. Ezek nem kerülnek eget rengető összegbe és nem is kell, hogy mindenkinek legyen az irodában, naponta/fél naponta lehet cserélgetni, ezzel figyeltek egymásra és amíg megy a csere, addig sem ülsz. Plusz a szokásos, minden e témával kapcsolatos cikkben sulykoltak: használd a lépcsőt lift helyett, sétálj egy buszmegállót, parkolj kicsit távolabb, mint szoktál.

Level 2

Ha reggelente vagy akár nap végén szánsz 10 percet egy kis gimnasztikára, nyújtásra, hidd el sokat segítene. Nem kell bonyolult, nyakatekert gyakorlatokra gondolni: fej-kar-törzs körzés, törzshajlítás stb. Ha nyújtás, akkor ugyan ez a helyzet, a nyújtózkodástól kezdve a fekvő testhelyzetben művelt gyakorlatokig rendkívül széles a választék. Ha példák kellenek: itt ülsz egész nap…biztosan találsz! A lényeg, hogy építsd be a mindennapi rutinba, FOKOZATOSAN.

Level 3

A leges-leg ideálisabb az, ha a fentieknél aktívabban, több időt fektetsz a testmozgásba. Ez szó szerint egy befektetés és biztosan megtérül.

Számtalan előnyei egyike, hogy a sport a személyiséget is edzi, nemcsak az izmokat.
Minden egyes alkalom mentális munka is: kitartani, koncentrálni, fegyelmezetten elvégezni a feladatot. Heti rendszerességgel ez a mentális munka hagy némi lenyomatot a személyiségen.

Növeli a teherbírást, a kitartást, segít a koncentrációban, tanulhatunk belőle fegyelmet, ami a helyes táplákozáshoz és a változások véghezviteléhez is fontos.

…és még sorolhatnánk: tolerancia, pozitív hozzáállás, nyitottság új módszerekre és új ötletekre, konstruktív kritika elfogadása, alkalmazkodó képesség, magabiztosság – egészséges önbizalom, ismerni az erősségeinket, gyengeségeinket, jó szervezőkészség,
empátia. Hát mi ez ha nem varázslat?

MOVE – Mozogj

Akkor most mi a recept?

Az a recept, hogy alkosd meg a saját recepted! Itt most elküldesz melegebb éghajlatra. A hideget jobban szeretem bocs.

Visszatérve a témához: az elfoglaltságaid, az érdeklődésed és lehetőségeidet figyelembe véve építsd a napi rutinba.

Igen, ez igényel némi tervezést, utánajárást, nem is keveset. Lesz olyan is, hogy valami nem válik be. A legfontosabb, hogy kis lépésekben haladj! Kezdj ma, ne várj! :)

Molnár Adrienn

Projektmenedzser, aki szereti amit csinál és minden terület érdekli, ami webbel kapcsolatos. Továbbá sportimádó.

Molnár Adrienn

Hozzászólások